A blogról...szolgálati közlemény!

Mint láthattátok, az elmúlt másfél hónapban túl sok bejegyzés nem született. Ennek az az oka, hogy eléggé túlterhelt vagyok a munkám által, így sem időm, de ami még rosszab, energiám sincs új bejegyzésekre. Az a soványka 2 nap, ami szabad egy héten, azt pihenéssel, ügyek intézésével, esetleg rövid fotózással töltöm. Aki blogot ír, tudja, kell rá idő, nem is kevés, akár napi több óra is, ha az ember azt igényesen akarja csinálni - főleg, hogy a képekhez szeretek szöveget is illeszteni. Január végén, amikor a blog indult, 1 hónapig nem dolgoztam. Meg is látszott, volt energiám napi több bejegyzést is rittyenteni, most örülök, ha heti 1-2 születik. A fejemben gyűlnek a képek, a szövegek, csak a megvalósításukra már nem jut szellemi energia. Sajnos. Most megint visszatérek a filmhez, májusban lesznek diás fotók is terveim szerint. Úgy legyen!

2 megjegyzés:

  1. Nekem nem gond.Megvárom a bejegyzéseket.
    Dolgozz sokat, de pihenj is eleget. :)

    VálaszTörlés
  2. a franc akar sokat dolgozni, de most éppen ez van, inkább fotóznék sokat, annak több értelme van, lenne.

    VálaszTörlés